Akik közelebbről ismernek azok tudják, hogy a mi családunk egy “kis Itália” Budapesten. A férjem ugyanis olasz, és bár úgy döntöttünk hogy Magyarországon telepedünk le, de az ajtón belépve mégiscsak kicsit Olaszországban érezheti magát aki betoppan hozzánk. A tévében olasz vetélkedő megy éppen, a konyhában fő a spagetti… ami ha elkészül akkor elkurjantom magam hogy “a’ tavola” – vagyis asztalhoz – és mindenki eldob kaszát-kapát és rohan, mert a tészta nem várhat.
A férjemmel töltött 27 év alatt sok ragadt rám az olasz konyhaművészetből (ő is remekül főz) de a magyar ízlésvilágon nőttem fel, ezért olyan recepteket ajánlok ami biztosan itthon is sikeres lesz és nem kellenek hozzá egzotikus alapanyagok. Ismerem az eredeti, autentikus elkészítési módot, de pontosan tudom azt is, mi kapható itthon a sarki Aldiban, mert én is az itthon kapható választékból dolgozom. Szoktunk persze kintről is hozni olajat, sajtot, sonkát, de minden receptnél ajánlok nálunk is könnyen elérhető helyettesítő termékeket amivel nagyobb kompromisszum nélkül meg lehet közelíteni az eredeti ízvilágot.
“Mindenmentes” recept ugyan előfordul a gyűjteményemben, de nem ez a jellemző mert azt valljuk, hogy az alapanyagok minősége és az elfogyasztott mennyiség az, ami alapvetően meghatározza az egészséges étkezést, nem pedig egyes élelmiszerek teljes száműzése (nyilván konkrét allergia esetén ez más, de szerencsére nincs ilyen a családban). Használok vajat, szalonnát, tejszínt, lisztet – mindent amit az adott elkészítési mód megkíván. Illusztrációként Lénárd Sándor a kiváló “A római konyha” című szakácskönyvéhez írt előszavát idézném:
“Bevezető és használati utasítás ehhez és az összes többi szakácskönyvhöz avagy
A parasztasszony a kastélybanA szegény paraszt feleségét mindig felhívatták a kastélyba, ha nagy vendégség ígérkezett. Segített akkor ott a szakácsnak, aki maga is igen nagy úr volt. A parasztasszony fát aprított, krumplit hámozott, baromfit tisztított, tortakrémet kevert – aztán odahaza mindenről egy ízig beszámolt hites urának.
– Micsoda dínomdánom volt megint! Micsoda lakoma! Befejezésül eperkrémes torta! Bizony, a gróf urak mind a tíz ujjukat megnyalták utána!
A paraszt hallgatja csak, hallgatja megannyiszor ezt a történetet; egy szép napon aztán vége szakad a türelmének, az asztalra csap, és így kiált:
– No hát egyszer már én is kérek eperkrémes tortát!
– De édes uram – így a parasztasszony -, nincs hozzá eprünk!
– Van aszalt körténk épp elég! Csináld körtével!
– Jó, de vajunk sincs a krémhez!
– Akkor csináld zsírral!
– Honnét vegyem a szép fehér lisztet? Csak az a fél zsák rozslisztünk maradt!…
– Megteszi. Csináld hát rozsliszttel!
– No és a tojás? Tizenkét tojás!
– A mindenségit neki, hát veletek asszonynéppel sehogy se boldogul az ember? Mondtam, asszony, nekem torta kell, eriggy a konyhába, de egy-kettő!
A parasztasszony nekiáll, szitál, kever, süt, vár… aztán egy szó nélkül visszatér a tortával. Az urának sincs kedve szónoklatokhoz. Csak levág egy szeletet, beleharap, majszolgatja, majd leszögezi: – Látod! – És lassan hozzáteszi még: – Csak azt nem tudom, mit kell ettől a gróf uraknak az ujjukat nyalogatni!
A receptek leírásánál alapvető konyhai jártasságot feltételezek az olvasóról, ezért nem részletezem hogyan kell kivajazni egy tepsit és nem készítek fázisfotókat a felaprított hagymáról. Szerintem egy minimálisan is gyakorlott szakácsot ez csöppet sem hátráltat, de ha maradnak kérdéseid az elkészítéssel kapcsolatban akkor hozzászólásban tedd fel bátran!
Ha szereted a mediterrán konyhát, akkor a blogra feliratkozva folyamatosan értesülhetsz az olasz családomtól eltanult receptek közzétételéről.
Ha a főzésen kívül a hangulatos terítés is fontos számodra, akkor nézd meg a weboldalamon a kézzel festett étkészleteimet is!
Kommentek